|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Cseke Sándor 2004. július 1.Cseke Sándor nyugalmazott színművész 80. születésnapja alkalmából díszelőadást szerveztek Nagyváradon Nincs szebb, mint a szerelem címmel. Az ünnepelt hatvan esztendeje lépett föl először Nagyváradon, majd 32 esztendeig táncoskomikus volt. Bíró Rozália alpolgámester érmet és díszoklevelet adományozott a színművésznek. /Balla Tünde: Gyere ülj kedves mellém... Cseke Sándor színművész 80 éves. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./2007. március 26.Cseke Péter budapesti színművész könyvét mutatták be március 24-én Nagyváradon, a színház páholyfolyosóján. Táncoskomikusként hódította meg a váradi közönséget Cseke Sándor, és sikerei csúcsán volt, amikor kisfia Péter gyerekszínészként mellé lépett. Cseke Péter a nagyváradi teátrumból indult útjára, abból a színházból, melynek édesapja Cseke Sándor ünnepelt sztárja volt. A kötetet szerkesztő, dr. Cseke Péter kolozsvári egyetemi tanár, az édesapa jó ismerőse. Darvay Nagy Adrienne a szintén váradi származású, budapesti színháztörténész, szakíró, a bemutató meghívottja, közös gyermekkori emlékeket elevenített fel. Elhangzott Cseke Péter színész vallomása: „a művésznek feltétlenül szükséges hinni Istenben”. /S. J. : Két Cseke Péter váradi páholya. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 26./2011. május 7.Elkobzott életekA Gulag-szigetvilág fogolytáborai nem csupán a megtorlást szolgálták. Mint minden totalitárius uralom, úgy a kommunizmus is kíméletlenül bánt mindenkivel, akit a rendszer ellenségének kiáltottak ki. Amellett, hogy a munkatáborokban a hadifoglyok teherbírását a végsõkig kihasználták, nagy gondot fordítottak testi-lelki megalázásukra is. Akik megjárták az orosz hadifogságot, több mint fél évszázad után sem szívesen beszélnek a rabságban eltöltött évekrõl. Szûkszavúan, vontatottan válaszolnak a feltett kérdésekre. Székely Mihály és Cseke Sándor is nehezen mesél a félig-meddig eltemetett múltról. A táborokban végbement borzalmak ellenére az orosz lágerek rémségei nem jutottak el a mûvelt nyugathoz kellõ nyomatékkal. A szovjet államhatalom évtizedekig elzárt mindenféle adatot, dokumentumot, így a mai napig sem lehet pontosan meghatározni a foglyok, illetve a táborokban elhunyt személyek létszámát. A nyilvántartásra amúgy sem fordítottak az oroszok túl nagy gondot. Anne Applebaum amerikai történész szerint a Gulag az egész Szovjetuniót behálózta, a Balti-tengertõl Szibériáig, a Fehér-tengertõl a Kaszpi-tóig. Lágereket létesítettek nagyvárosokban, és Közép-Ázsia eldugott településein egyaránt. Nem csupán a megfélemlítés nyílt eszközeiként mûködtek a fogolytáborok, hanem a gazdaság legfontosabb tartópilléreiként is. Székely Mihály tekintete elfelhõsödik, ahogy felidézi a háború emlékeit. Bajtársaival együtt 1941-ben hívták be katonának. A székely legényeknek elõször egy átképzésen kellett átesniük, mielõtt kivezényelték õket a frontra. Valahogy úgy érezhették magukat õk is, mint azok a székelyek, akikrõl Wass Albert ír a Tizenhárom almafacímû regényében. Egy hivatalnok szegezi a kérdést a legényeknek: - Maguk is átképzõsök? - Tudtommal csak székelyek, de mától kezdve semmi se lehetetlen - válaszolták azok. Átképzésen azok a honvédek vettek részt, akik 1940. szeptember 15-e elõtt a román királyi haderõben teljesítettek katonai szolgálatot. Az intézmény szükségességét az indokolta, hogy a magyar királyi honvédség felszerelése, fegyverzete, illetve mentalitása teljesen eltért a románokétól. Az átképzés sokkal rövidebb ideig - általában egy hónapig - tartott, mint a tényleges szolgálat. Ilyen elõzmények után a lengyel frontra vezényelték ki Székely Mihályt. Az õ csapata szállította a lõszert az elsõ vonalra. A túlerõ miatt egészen Egerig vonultak vissza, ahol fogságba estek. A foksányi gyûjtõközpontba szállították a magyar katonákat, majd több hónapon át embertelen körülmények között tartották fogva õket. Nagy istállókba terelték a tömeget, ahol a higiénia teljes mértékû hiánya miatt szinte megették õket a tetvek. Néhány hét után már elviselhetetlenné vált a foglyok számára a bezártság. Amikor már végképp elcsigázott állapotba jutottak, 1943 karácsonya elõtt elõállt egy tiszt, és így szólt hozzájuk: - Ki az, aki Oroszországba szeretne menni közületek? Ott meleg ételt kaptok, tisztességes ellátást, rendes munkát, és nemsokára haza is mehettek. Sok választásuk amúgy sem lett volna a raboknak, de már nem bírták tovább. Nem számított, hogy hova, csak menjenek. Az orosz katonák beterelték a foglyokat a vagonokba, néha hatvanan, vagy még annál is többen zsúfolódtak be a szerelvénybe. Aludni csak talpon állva lehetett, egymásnak feszülve. A napi fejadagjuk némi száraz kenyér, és egy maréknyi cukor volt csupán. Vizet is alig kaptak, napi egy vederrel. A vedreket egyszerûen beadták a vagonba, de ahogy egymást lökdösték a kitikkadt foglyok, hogy vízhez jussanak, még azt is kiöntötték. A lágerbe érkezve rögtön beosztották a foglyokat munkaszolgálatra. A bányában fejtették ki a szenet, ami a csapnivaló mûszaki felszerelés miatt a végletekig próbára tette az emberek munkabíró képességét. A tábor tisztasági szempontból semmivel sem különbözött a foksányi istállóktól. A napi robot és koplalás mellett a tetvek is kínozták a kényszermunkásokat. A fertõtlenítés úgy történt, hogy a tábor udvarán nagy halom kupacba gyûjtötték össze a ruhákat, tüzet raktak mellette, s feléjük terelték a füstöt. Szelesebb idõben a ruhák is lángra kaptak, ám ez nem okozott nagy problémát. Naponta haltak meg emberek, így könnyen pótolták a foglyok ruhatárát. Persze az elrongyolódott, szakadt fogolyruhát nehezen nevezhetjük ruhatárnak. Ahogy teltek az évek, az elítéltek egyre kevésbé reménykedtek a szabadulásban. Amikor felröppent a hír, hogy végre hazamehetnek, alig akarták elhinni. Végül mégis eljött a nap, amikor elkezdték õket a vagonokba terelni. A visszafelé vezetõ úton az elsõ állomás megint csak Foksány volt. A szászrégeni vonatállomás mellett állt egy borbélyüzlet, Mihály bácsi ide tért be, hogy megigazíttassa ábrázatát. A faluba vezetõ utat Marosjára felé már gyalog kellett megtennie. Ahogy a poros úton lépdelt, egy szekér komótos nyikorgása ütötte meg a fülét. Egy falubelije tért haza éppen a vásárból, és elképedve ismerte fel a rég nem látott földit. A kezdeti megrökönyödést hamar felváltotta a találkozás öröme. Amint felült a bakra a fogságból hazatért fogoly, az atyafi rögtön faggatni kezdte a többi falubéli sorsáról. �?vtizedek távlatából, a kilencven évet túlhaladott öregeket hallgatva talán kicsit romantikusnak tûnik minden, ám korántsem vidámak ezek a történetek. Már a cári Oroszországban is mûködtek kényszermunkatáborok a politikai ellenfelek megsemmisítésének céljából, de a kegyetlenkedés a dicsõséges sztálini kort jellemezte leginkább. Ezekbe a táborokba gyakran köztörvényesek is bekerültek, akiknek sokkal jobban ment a soruk, mint a nép ellenségeinek. A közönséges rablók és gyilkosok jobban megkeserítették a politikai elítéltek, a más országból származó foglyok életét, mint az õrök. Kevesebb szó esik azokról a személyekrõl, akik nem térhettek vissza a fogságból, mert õk már nem mesélhetik el nyomorúságaikat. Cseke Sándor testvére, Károly is a lágerben halt meg. �?ccse a hazatért fogolytársaitól tudta meg, hogy mi történt testvérével. Károlyt 1942-ben vitték leventének a szász vidéki Tekére. A leventeszervezetek a katonai elõképzés legfontosabb szervezeteiként mûködtek Magyarországon az 1920-as évek elejétõl a második világháború végéig. Ez az intézmény a 12-21 év közötti legények katonai elõképzését és nemzeti szellemû nevelését szolgálta. Átképzés után a csapatot a borgói hegyekbe vezényelték, ahol összeütköztek az orosz haderõvel. A hatalmas túlerõ miatt visszavonulásra kényszerültek. Az ellenség a Nagybányához közel fekvõ Nagysikárlón érte utol õket. A foglyokat gyalog hajtották le egészen Brassóig. Ott azzal áltatták õket, hogy nem esik bántódásuk, hamarosan szabadon bocsátják õket, de végül õk is a foksányi gyûjtõtelepre kerültek. A vonaton csupán kétnaponta kaptak egy veder vizet, és annyira kiszáradtak, hogy amikor megérkeztek a Krím-félszigetre, úgy hullottak ki a vagonokból, mint a legyek. Négyen-öten is összefogództak, de még így sem bírták egymást megtartani. A lágerben poshadt vizet adtak az eltikkadt foglyoknak, ami sok embernek okozta a vesztét. Aki meg tudta állni, hogy ne igyon, az tovább szomjazott ugyan, de nem kapott vérhast. Vacsorára sós káposztalevet kaptak, ami az éhségüket csillapította valamelyest, de a szomjúság elviselhetetlenné vált számukra. Cseke Károly nem bírta a kínzó szomjúságot, és ivott a poshadt vízbõl. Csupán egy napot töltött a fogolytáborban, mivel már másnap elvitte õt a vérhas. Még a huszonegyedik életévét sem töltötte be. A Szovjetunió nem dolgozott ki egységes tervet a fogolytáborok mûködtetésével kapcsolatban. Csak a táborhálózatok kialakulása után készítettek nyilvántartást, ekkorra azonban már rengeteg ember meghalt a lágerekben. Egyes adatok szerint körülbelül százötvenezerre tehetõ a fogolytáborokban elhunyt személyek létszáma. A rokonokat senki sem értesítette, a hazatérõ foglyok közölték a halálhírt a hozzátartozókkal. A túlélõk is otthagytak egy darabot az életükbõl, ezért mesélnek nehezen, szûkszavúan a rabság éveirõl. A múlt sötét foltjait nem tudjuk ugyan megváltoztatni, de tehetünk annak érdekében, hogy meg ne ismétlõdjenek. HOVER ZSOLT, SZAB�? MIHÁLY Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 28.Változások magyar iskoláknálBihar megye- Csütörtök délután a tanfelügyelőség vezetőtanácsa véglegesítette a Bihar megyei iskolák vezető funkcióiba való kinevezéseket. Magyar tannyelvű tanintézmények élén is történtek változások. Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes arról tájékoztatta az Erdély Online-t: a tanügyi törvény 45. cikkelye vonatkozó cikkelyei alapján azon tanintézményekben, ahol kisebbségi osztályok is működnek, kötelező módon az illető nyelvet beszélő igazgató vagy aligazgató kell legyen, akik ajánlással is kell rendelkezzenek az illető etnikum, jelen esetben a magyar közösség parlamenti képviseletétől. Az új nevek Bihar megyében az érintett vezetők esetében csak akkor történtek változások, ha az érintettek írásban jelezték abbeli kérésüket, hogy ne hosszabbítsák meg augusztus 31-én lejáró kinevezésüket, mivel szeretnének visszamenni tanítani a katedrára. Ennek megfelelően Nagyváradon az Ady Endre Középiskolában Vad Márta váltja Tóth Mártát az igazgatói tisztségben, aligazgató marad Ciubotariu Éva. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Szabó Zsuzsanna utódja az eddigi aligazgató, Zsíros Anikó lett, akinek a helyébe lépett Fazekas Tibor. A Nicolae Bălcescu Általános Iskolában az aligazgatói tisztségét nem kívánta megőrizni Cseke Sándor, míg a Művészeti Líceumban Rácz Eliza lesz az aligazgatónő Tiponuţ Mónika helyett, akit a biharfélegyházi általános iskolát irányítja majd szeptember 1-től Petruş Cristian helyett, aki visszatért Váradra. Vidéken megvált tisztségétől a belényesi általános iskola aligazgatója. Mivel Vad Márta távozásával megüresedett a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum igazgatói pozíciója, oda Szabó Csillát nevezték ki, aki eddig a tanügyminisztériumban dolgozott a kisebbségi osztályon, és most tulajdonképpen úgymond hazajött. A Pedagógusok Házában és a tanfelügyelőségen magyar szempontból nem történt változás. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2016. szeptember 1.Új fejezet kezdődött a megyei RMDSZ-nélSzerda este az állami filharmónia Enescu-Bartók termében rendkívüli küldöttgyűlést tartott az RMDSZ Bihar megyei szervezete, amelynek elnökévé négy évre Cseke Attilát választották meg. A rendezvényen jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is. Elnökválasztási beszéde kezdetén Cseke Attila parlamenti képviselő köszönetet mondott a több mint 20 RMDSZ-körzetnek azért, amiért jelölte őt a megyei szervezet elnöki tisztségére, valamint a korábbi RMDSZ-elnököknek is – Nagy Bélának, Varga Gábornak, Kapy Istvánnak, Lakatos Péternek és Kiss Sándornak amiatt, hogy szerinte mindegyik a maga idejében tette azt, amit a közösség képviseletében és érdekérvényesítésében tenni kellett. Ezután egy Bihari Napló-interjúból idézett, mely 1996-ban készült Margitta akkor frissen megválasztott RMDSZ-es alpolgármesterével, Cseke Sándorral, vagyis az édesapjával, ami ösztökélte őt arra, hogy elvállalja a jelölést. Kijelentette: a Bihar megyei RMDSZ ugyan nincs könnyű helyzetben, de állítja, hogy az egyik, ha nem a legjobb parlamenti csapattal rendelkeznek a megyei szervezetek között, és a bihari polgármesteri csapatra is sokfelé irigyek más RMDSZ megyei szervezetekben, van tehát alap, amire építkezhetnek, és ígéri, fognak is. Azt mondta: bíbelődésre nincs idő, azon filozofálni, hogy mi miért volt és lehetett volna-e jobban, hiszen a válaszok ma már nem fontosak. Úgy fogalmazott: itt az idő, amikor új fejezet kezdődik. Egyértelmű lesz a beszéd, nem lesz köntörfalazás és egyenes lesz az irány, amely felé a közösséget vezetik majd. Azt javasolta: csapatban kell gondolkodniuk és cselekedniük, hiszen a december 11-i választásokon az RMDSZ-nek jól kell teljesítenie. A döntésig tehát lehetnek vitáik, megbeszéléseik, de ha egyszer a döntést meghozták, azt mindannyian képviselniük és eredményesen gyakorlatba kell ültetniük. Ez az egyik olyan dolog, amit az elmúlt periódusból át szeretne menteni és alkalmazni továbbra is az RMDSZ életében. Ehhez kér elkötelezettséget, hozzáállást és hitet. Hangsúlyozta: a szervezetben mindenkinek helye van aki jóhiszeműen a magyar közösség ügyét akarja szolgálni velük együtt. „Mindannyiunk feladata lesz, hogy újra építsük az elvesztett kapcsolatokat és hálókat. Tudom, ez nem egy könnyű feladat, de hiszem, annál nemesebb. Dolgozni kell, nem siránkozni. Cselekedni kell, nem hibákat és hibást keresni”- nyomatékosította. Azt is kijelentette: az ügyvezető elnökséggel való kapcsolat és összehangolt munka lételeme az RMDSZ jó működésének, és a választmányi munkát meg kell tudniuk erősíteni. Az igazi harcos Kiemelte: nyitott a civil szféra, a társult tagok és közösségi szervezetekkel való közös gondolkodásra és munkára. Meglátásában az ifjúsággal és a MIÉRT-el szoros kapcsolatot kell építeniük, és támogatni fogják a Nőszervezet munkáját is. Szerinte egy vezetőnek, ha hisz valamiben, mennie kell az úton előre, akadályokat kikerülve és leküzdve, mert előbb vagy utóbb az eredmény igazolja a tetteket. Ugyanakkor pedig, a közösség iránti alázat nap mint nap kell érvényesüljön a munkájukban, és ez a szolgálat látható, érzékelhető kell legyen. Érdekes színfoltja volt a programismertetőnek, amikor Cseke Attila Grosics Gyulát, az Aranycsapat legendás kapusát idézte, majd néhány perccel később az a körülbelül két és fél perces rövidfilm lett levetítve, melyet a mostani labdarúgó-válogatott tagjai is megtekinthettek az Európa-bajnokságon az öltözőben, a magyar- osztrák meccs előtt, és arról szólt, hogy egy igazi harcos szereti azt, amit csinál, és mindent megtesz céljai elérése érdekében. Nehéz idők jönnek Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is köszönetet mondott az amúgy távollevő Kiss Sándornak az elmúlt 12 évben kifejtett tevékenységéért, melynek köszönhetően szerinte a Bihar megyei RMDSZ meghatározó tényező lett nem csupán a romániai magyar politikai életben, hanem általában véve is. Azt mondta: nehéz időszakban vette át az RMDSZ vezetését Kiss Sándor, de kollégáival el tudta érni azt, hogy erős legyen a hangja az itt élő magyarságnak, ezért számít a továbbiakban is a munkájára. Azon meggyőződésének adott hangot: nehéz időszak következik, talán a legnehezebb a rendszerváltás után, mert sikerrel meg kell győzni a kiábrándult választókat arról, hogy a politika és a politikusok, a közéleti szereplők vannak értük, és nem fordítva. Ennél fontosabb feladat nincs is, de véleménye szerint Cseke Attila talán a legjobb választás ebből a szempontból, mert a legmegfelelőbb ember arra, hogy csapatot alkotva visszaszerezze a hitelt, a választók elkopott bizalmát, mozgósítani tudja a tartalékokat. Ugyanis kisebbségi létben különösen nincs alternatívája a parlamentáris demokráciának, az arányos képviseletnek. Az RMDSZ-es elöljáró ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet: közeledik 2018, vagyis az egyesülés százéves évfordulója, ami alkalmat és lehetőséget kell teremtsen arra is, hogy magyarként megmutassuk: sok kellemetlen dolog történt velünk, de azért erős közösséget alkotunk Romániában, és tudjuk mit kell tegyünk, ha a jövőnkről van szó. Szimfonikus zenekar Szabó Ödön parlamenti képviselő, megyei ügyvezető elnök egy szimfonikus zenekarhoz hasonlította az RMDSZ-t, melyben mindenkinek megvan a helye, szerepe, és közösen, összhangban dolgoznak a közösségért. Hangsúlyozta: csak csapatban, kemény munkával lehet nyerni, hinni, merni és bátran cselekedve, odafigyelve egymásra. Egy példával élve arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ szakmai munkáját utólag még a bíróság is igazolja. Arról is beszélt: jövőre Szent László-év lesz, az RMDSZ pedig együtt kell működjön e kérdésben is az egyházzal, a civil szférával. Biró Rozália szenátor, választmányi elnök is úgy vélte: új fejezet kezdődik az RMDSZ Bihar megyei szervezetének életében, és „nem szégyen az, ha egymás mellé állunk, egymás kezét fogva”. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
